A nyírbátori stallumok

A templom régi berendezéséhez tartozott az a két remek hátaspadsor, amelynek egyik része napjainkban a Nemzeti Múzeumban, a másik a Báthori István Múzeumban található. A nyírbátori stallumok egyike 14, a másik a 12 üléses. Az elsőt gyámsorra támaszkodó ívsoros párkányzat zárja le, a másik párkányzat nélküli. A nagyobbik hátaspad két ülése merőlegesen beszögellik, és ez hasonló helyzetű falrészletet kíván. Mindez megerősíti azt a feltevést, hogy a stallumok eredetileg a minorita templom számára készültek, hiszen a református templomban diadalív soha sem volt. A padvégeket, az ülések elválasztását és a párkányzatot rendkívül gazdag növényi és alakos faragott díszítés borítja. Az üléseket határoló voluták végeit rozetták töltik ki. Hasonlóan Pazar faragványok jelennek meg a párkányzaton, amelynek frízén akantusz virágok és levelek között delfinsor hullámzik. Az első üléssor lábrészénél lévő tükröket és a hátsó sor fejrészei között lévő mezőket, rendkívül változatos intarzia borítja. A növényi alakos, ornamentális jellegű sík díszítmények mellett a hátsó sorban puttó pár által közrefogott kandeláberen lebegő Báthori címer, négy különböző elrendezésű nyitott szekrényajtót utánzó tábla, és a merőleges rész első ülése fölött kazettás felirat látható. Ez megemlíti a hátaspad készíttetőit, Báthori György főlovászmestert, István temesi ispánt, a déli országrészek főkapitányát és Andrást, szatmári és szabolcsi ispánt is. Ugyanakkor megadja az építés dátumát (1511) és készítőjének nevét (Roberto Marone). A hazánkban ma már egyedülálló bútor a firenzei Via dei Servi híres reneszánsz asztalosműhelyből származik.

A nyírbátori református templom sok tekintetben egyedülálló értéket jelent, mégsem áll elszigetelten az egykorú hazai építőművészetben. Mindenekelőtt mind téralakításában, mind részleteiben szorosan kapcsolódik a XV-XVI. század fordulójának ferences építészeti gyakorlatához. Ebben a vonatkozásban nemcsak a vele egyidőben emelt minorita templom idézhető, hanem az 1489 és 1503 között épült kolozsvári Farkas utcai és az 1503 körül újjáépített szegedi ferences templom is. A térkompozíció, de még inkább az egyes részletek egyezése megerősítik azt a feltevést, hogy Kolozsvárott és Nyírbátorban azonos építés és azonos kőfaragó műhely működött. A három város említett templomait összekapcsolja az is, hogy mindegyikük közvetlen kapcsolatban állt a királyi udvarral. Szeged királyi város, a kolozsvári Farkas utcai templomot Mátyás király kezdte építtetni és azt utóda, II. Ulászló is támogatta, Báthori István pedig nemcsak rokona volt anyai ágon a királynak, hanem mint erdélyi vajda és országbíró a királyság egyik legmagasabb rangú főura is volt. Mindhárom templom reneszánsz részletei sok azonosságot mutatnak a visegrádi várpalotával és joggal feltételezhető, hogy a nyírbátori templomokat is királyi építőmesterek készítették.